Dokumentum az emelt szintű kémia, fizika vizsgára való felkészítéshez

Kérem kattintson a lenti linkre, és töltse le a tájékoztató anyagot és jelentkezési lapot.

Bemutató kisfilm az Öveges Laboratórium kivitelezéséről

Országos disszeminációs szakmai műhelykonferencia a Belvárban

Köszöntjük oldalunkon!

Kedves Látogató!

Üdvözöljük a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium természettudományi laborjának honlapján. Oldalunkat elsősorban azért hoztuk létre, hogy TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0015 pályázatunk keretében megvalósuló „Tudománytermészetesen a – Belvárban”! című projektünkről információkkal lássuk el az érdeklődőket, jelenlegi és jövőbeli partnereinket, háttéranyagokkal segítséget nyújtsunk a természettudományos tárgyakat tanító kollégáknak kísérletek megtervezéséhez, kivitelezéséhez, illetve elérhetővé tesszük tanórai és szakköri felhasználásra az általunk elvégzett kísérletek videóit. A fentieken túl sok más érdekességet is kínálunk honlapunkon, böngéssze hasznosan, és legyen visszatérő látogatónk!

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

                                                                                                                                             Szilágyi Tibor laborvezető

Mindentudás napja – Öveges program szakmai nap

Intézményünkben 2014. április 11-én került megrendezésre a mindentudás napja. Ez egy nagysikerű hagyományos rendezvény, melyen 11. évfolyamos tanulóink tartanak előadásokat egy-egy előre kiválasztott témában.

Ehhez a programhoz csatlakozott az Öveges laboratórium szakmai napja, melynek keretében meghívott előadók tartottak érdekes szakmai előadásokat. Az előadók között köszönthettük iskolán két volt diákját, Barankai Norbertet, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék tudományos segédmunkatársát, aki „Hová tűnt a tükörképünk?” címmel tartott előadást, illetve Dr. Horváth-Kálmán Esztert, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar adjunktusát, aki „Mit keres egy építőmérnök a föld alatt?” címmel tartott előadást. A nap egyik csúcspontja dr. Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem rektorának előadása volt a „Fizika a lézerek fényében” címmel.

Az előadásokat követően érdekes fizikai, biológiai és kémiai kísérleteket tekinthettek meg a résztvevők. A programokra gimnáziumi tanulóink és szüleik mellett meghívást kaptak a Békéscsabai Tankerület iskoláinak szaktanárai és természettudományi irányultságú gimnáziumi tanulói, akik szép számmal jelentek meg ezen az igazán sikeres szakmai napon.   

Öveges Program - Laborbemutató konferencia

Nagy érdeklődés mellet rendeztük meg az Öveges program keretében a döntéshozói körnek szervezett laborbemutató konferenciánkat 2014. március 03-án. A résztvevők között köszönthettük Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának osztályvezetői szintű képviselőit, a Békéscsabai és a szomszédos Tankerületek igazgatóit, a Kormányhivatal képviselőit, a Békéscsabai Intézményellátó Centrum vezetőit, és több tankerületi fenntartású intézmény vezetőjét.

A délutánra szervezett programot Kiss Tibor alpolgármester úr, és Czégény Gyula a Békéscsabai Tankerület igazgatója nyitotta meg. Ezt követően a konferencia illusztris meghívott előadója, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár úr tartott előadást   „A jelen és a közeljövő feladatai a közoktatásban, kitekintve a természettudományos oktatás helyzetére” címmel.  Ezt követően Zátonyiné Fazekas Erzsébet intézményvezető asszony a Tudomány„természetesen” - a Belvárban! projekt menedzsere adott tájékoztatást a projektről, kitérve a természettudományos labor jövőbeli működésére. Az elvégzett szakmai munkáról Szilágyi Tibor laborvezető adott tájékoztatást a jel lévőknek, majd ezt követően a konferencia egy kémia, fizika, biológia kísérleteket bemutató blokkal zárult, melynek keretében vendégeink saját maguk is elvégezhettek néhány egyszerű, de látványos kísérletet

A konferencián elhangzott előadások anyagai itt, valamint a programon készült fényképek itt megtekinthetőek!

Oldalak

Feliratkozás Öveges Program - Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium RSS csatornájára